Kultúra
Kezdetét veszi a Tarjáni Tavasz
- 2018.04.6
Az idei Tarjáni Tavaszt a sokszínű kultúra jegyében szervezik, a következő két hónapban közel 60 rendezvényre kerül sor.
Az idei Tarjáni Tavaszt a sokszínű kultúra jegyében szervezik, a következő két hónapban közel 60 rendezvényre kerül sor.
Lengyelországi kiállítóhelyről érkezik és hazánkban Salgótarjánban látható először az A Belle Epoque krónikása című vándorkiállítás, amely 53 darab Henri de Toulouse-Lautrec képből áll. A kiállítást április 5-től augusztus 16-ig tekinthetik meg az érdeklődők, a Dornyai Béla Múzeumban.
Zorán betegsége miatt marad el a Tarjáni Tavasz nyitórendezvényeként meghirdetett koncert.
A Kings On Ice Show-n szerepel Evgeni Plushenko is, aki három alkalommal védte meg olimpiai bajnoki címét, de fellép Edvin Marton hegedűművész is.
Minden jegy elkelt a Zalaszentgróti Városi Művelődési Központba, ahol március 24-én Veiszer Alinda fog beszélgetni Alföldi Róberttel. Az eseménynek politikai felhangoktól sem mentes előzmények után lett házigazdája a város.
A Testről és lélekről című alkotás, Enyedi Ildikó rendezése nyerte el a legjobb játékfilmnek járó Magyar Filmdíjat.
17 ország és 16 millió néző után Budapesten a QUEEN világhírű musicalje! A világon elsőként új rendezésben és koreográfiával, egyedülálló látványvilággal, magyar nyelven, angol feliratozással látható a BOK Csarnokban.
Az első helyezett 300 ezer, a második 150 ezer, a harmadik 100 ezer forintos díjban részesül.
Az Avenged Sevenfold, Steve Aoki, a Kills és az X Ambassadors is koncertet ad a Telekom VOLT Fesztiválon, amelyet június 26-tól 30-ig rendeznek Sopronban - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.
Az 5 műfaji kategória mellett 16 szakmai kategóriában adnak majd ki díjakat. A legjobb játékfilmnek járó díjért az 1945, az Aurora Borealis, A Viszkis, a Kincsem és a Testről és lélekről versenyeznek.
A Beethoven Budán címmel megrendezett fesztivál részeként zeneszerzőversenyt hirdettek a szervezők, amelyen megosztott első helyezést ért el a salgótarjáni születésű, jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem alkotóművészet és muzikológia (zeneszerzés) szakán tanuló Oláh Patrik Gergő. A nyertes kompozíciókat a Beethoven Budán fesztivál második napján hallhatja a nagyközönség, Szutrély Katalin és Balog József előadásában.
Tegnap tartottak sajtótájékoztatót az idei rendezvény programjáról. A szervezők leszögezték, hogy a harmincadik alkalommal megrendezésre kerülő fesztivál programja változatos lesz, de az eddigiekhez képest eltéréseket is terveznek.
A maximum 5 oldalas, nyomtatásban még meg nem jelent írásokat e-mailben kell beküldeni.
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A SZIN augusztus 22-25. között a már megszokott Újszegedi Partfürdőn lesz.
Százhuszonöt magyar fellépője lesz az idei soproni Telekom VOLT Fesztiválnak június 26-tól 30-ig. Ott lesz köztük a Kiscsillag, a Quimby, a Bëlga, a Vad Fruttik, a Budapest Bár, Bérczesi Róbert szólóban és a Hiperkarmával, az Európa Kiadó és a Pál Utcai Fiúk is.
Nem sikerül egymás után harmadszor is Oscar-díjat nyerni, de ez semmit sem von le a magyar film sikeréből.
A Madách Imre Irodalmi és Színjátszó Napok keretein belül összesen tizenhárom előadást láthat a közönség a héten péntektől vasárnapig Balassagyarmaton - adta hírül az MTI. Az amatőr színházi mozgalom seregszemléjét 36. alkalommal rendezik meg a Nógrád megyei városban.
Aki szavaz a közönségdíjra, egy kis szerencsével részt vehet a Magyar Filmdíj március 8-ai díjátadó ünnepségén.
A hagyományos húshagyókeddi máglyagyújtással és a telet jelképező koporsó elégetésével véget ért Mohácson az idei busójárás, amelynek hétvégi fő programjaira több tízezren voltak kíváncsiak.
A Maszkot ölt apraja-nagyja című farsangi készülődéssel megkezdődik csütörtökön a mohácsi busójárás, amelynek keretében hat napon át rekordszámú, 1350 jelmezes űzi a telet a Duna-parti városban.
© 2024 Minden jog fenntartva. | Impresszum | Médiaajánlat | Adatkezelés