2024. április 16.
Magyar borkereskedő lett a világ egyik legjobbja

Magyar borkereskedő lett a világ egyik legjobbja

Az egész világon több, mint 22.000 kereskedő közül összesen 700 bor és pezsgő forgalmazó érdemelte ki, hogy aranyérmes kiskereskedő legyen. Magyországon egyedüliként aborbolt.com kapta meg a független, nemzetközi szervezet által odaítélt díjat.

A 2014 végén indult bor és pezsgő webáruház kezdetektől fogva a világ legjobb, legmagasabbra értékelt felsőkategóriás boraival és pezsgőivel foglalkozik. Csak nemzetközi értékelésben 90 pont körüli és feletti tételekkel kereskedik, olyan pontozók figyelembevételével, mint Robert Parker (Wine Advocate), Jancis Robinson (a világ első női Master of Wine-ja), és olyan kiemelkedő szakmai magazinok, mint a Wine Enthusiast és Wine Spectator. Kezdetben a csapatnak sok mindent meg kellett tapasztalnia, így a második generációs bor és pezsgő webáruház elkészültével már szélesebb körnek kívánnak szólni, hiszen az 1500-féle bor és pezsgő között akár 2-3000 forinttól is elérhetőek remek tételek. Cégkultúrájuk a bizalomra alapul, és minden egyes ügyfelet kiemelt ügyfélként kezelnek, akár egy palackot vásárol, akár a borhűtőjét vagy a borospincéjét kell feltölteni kiemelkedő tételekkel.

 

A szuper prémium, high end borokra és pezsgőkre fókuszáló webáruházat a Wine Searcher választotta Magyarország legjobb bor és pezsgő kiskereskedőjének. A Wine Searcher’s Retailer Awards szakmai csapata a világon több, mint 20.000 kereskedésből választotta ki azt a 2000-et, akik bronz, ezüst vagy arany medált kaptak, azaz legfeljebb 700 kereskedő kaphatott aranyat az egész világon. A díjazás legfőbb szempontjai a következők voltak: nemzetközi színvonalú, magas minőségű kínálat; 5 csillagos ügyfélkezelés a visszajelzések alapján; azonnali válaszadás; gyors szállítás.

 

Az október közepén bejelentett díj méltó megünneplésére az alapítók a TopRum bárban rendeztek meghívásos szakmai vacsorát, amelyre igyekeztek egy olyan különleges menüsort összeállítani, ami jól mutatja be az aborbolt.com tevékenységét és hitvallását. A fogásokról és az italpárosításokról is elmondható volt, hogy kompromisszumok nélküli minőséget képviseltek.

 

A menü egy Kreinbacher Prestige Brut Magnum 2013-mal indult. A kifejezett érett, mégis vibráló jegyeket mutató, tavalyi CSWWC aranyérmes azoknak is meghozta az étvágyát, akinek a fenséges panorámától még nem kezdett csorogni a nyála.

 

 

 A menüt felvezető tétel egy Domaine Févre Les Preuses Grand Cru 2017 volt, ami egy tökéletesen belőtt chardonay. Az ember étel nélkül is ellenne vele egy életen át, de mégsem hagyhatja ki azt a friss előétel kombinációt, amely cukorborsóból, quinoából, íróból és tormából áll össze. Nagyon jó párosítás, de a torma alaposan be tud zavarni az összképbe, ezért vigyázni kell, hogy ne kerüljön sok a villánkra a fűszernövényből.

A cikk folytatását ITT olvashatja. 

Megosztás