2024. december 3.
Erre figyeljen a hosszú hétvégén, ha vonattal közlekedik!

Erre figyeljen a hosszú hétvégén, ha vonattal közlekedik!

A hosszú hétvége alatt is igénybe lehet venni a szokásos kedvezményeket. A vasúttársaság javasolja, hogy a pénztárak előtti sorban állás elkerüléséért inkább váltsanak az utasok e-vonatjegyet.

Vasárnap és hétfőn az ünnepnapi, kedden a vasárnapi menetrend szerint járnak a vonatok, a HÉV-ek pedig vasárnap és hétfőn bővített esti üzemidő szerint közlekednek - közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.

A vasúttársaság közleménye szerint a március 15-i és a húsvéti négynapos pihenőhöz hasonlóan - amikor mintegy 400-400 ezren váltottak menetjegyet a vonatokra - ezen a hétvégén is sok utazóra számítanak.

Hangsúlyozták, hogy a hosszú hétvége alatt is igénybe lehet venni a szokásos kedvezményeket. Az automatáknál vásárlóknak 5 százalékos kedvezmény jár, míg a menetrendi keresőben @ jellel jelölt, csúcsidőn kívüli vonatokra legalább 100 kilométer távolságra váltott e-vonatjegyekre 20 százalékos kedvezményt kapnak az utasok.

Március 30-tól a korábbiakhoz képest kétszer annyi, azaz naponta 150 peremidős járat közül választhatnak az utasok - tették hozzá.

A gyermekek, kis- és nagycsaládok, tanulók, diák- és felnőtt csoportok, nyugdíjasok is élhetnek a szokásos kedvezményekkel. A 26 éven aluliak - de már nem tanulók - 33 százalékos kedvezménye április 27-én 10 órától május 1-jén éjfélig vehető igénybe.

A pénztárak előtti sorban állás elkerüléséért a MÁV-START azt javasolja az utazóknak, hogy váltsanak - a vonatokon akár mobiltelefonon is bemutatható - 10 százalékos kedvezményű e-vonatjegyet, amellyel a decemberi bevezetés óta 1,2 millióan éltek - olvasható a közleményben.

Bővebb tájékoztatás a MÁV-csoport honlapján található, illetve a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatánál is tájékozódhatunk a +36 1 349 4949-es telefonszámon.

Megosztás

Kié a felelősség? Így látjuk a társadalmi ügyeket

Hello Ország

Kié a felelősség? Így látjuk a társadalmi ügyeket

  • 2024.09.26

Fenntarthatóság, gyermekvédelem, esélyegyenlőség – és még hosszan folytathatnánk a társadalmilag fontos ügyek listáját. Abban egyetért a közvélemény, hogy ezekkel a témákkal foglalkozni kell, de a felelősségvállalás szintjeiről és szereplőiről már eltérően gondolkozunk. A CHERRISK friss kutatása a társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos véleményeket vizsgálta, és érdekes eredményeket hozott.