2024. április 16.
Kihagyhatatlan koncertek Kocsis Zoltán születésének 70. évfordulóján

Kihagyhatatlan koncertek Kocsis Zoltán születésének 70. évfordulóján

Kocsis Zoltán születésének hetvenedik évfordulójára emlékeznek az idei magyar klasszikus zene napján.

A Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikusok immár hagyományos, országszerte számos együttest mozgósító programsorozatának május 30-i gálaestjén Bartók, Dohnányi és Kodály művein túl ősbemutatóként Dragony Tímea kortárs szerzeménye is elhangzik. Az esten Oliver von Dohnányi vezényel, a szimfonikus együttes mellett Rőser Orsolya, Bakos Kornélia, Brickner Szabolcs és Cser Krisztián, valamint a Nemzeti Énekkar működik közre.

 

A 2016-ban elhunyt neves muzsikus, Kocsis Zoltán születésének idei, hetvenedik évfordulóján a különleges alkalomra különleges műsort állított össze a két társszervező. Bartók Magyar Képek és Kodály Budavári Te Deum című művei mellett részletek hangzanak el Dohnányi Pierrette fátyla című alkotásából, valamint ősbemutatóként hallhatjuk Dragony Tímea BIFROST – „a Híd” című szimfonikus költeményét, a skandináv mitológia ihlette alkotást, a 2020-as Müpa Zeneműpályázat zenekari művek kategóriájában díjazott kompozícióját.

 

Kocsis Zoltán, az utóbbi öt évtized magyar zenei életének egyik meghatározó alakja hagyományt teremtett azzal, hogy jótékonysági koncertet adott minden évben május 30-án, a születésnapján, közös kamarazenélésre hívva muzsikus társait, barátait. Ezt a szép hagyományt elevenítette fel tavaly az általa majdnem húsz évig vezetett Nemzeti Filharmonikus Zenekar, valamint a Zeneakadémia, a mester alma matere, amikor megalapították A magyar klasszikus zene napját, bevonva az ország számos együttesét, kórusát, zeneiskoláját.

 

A magyar klasszikus zene napja főbb eseményei országszerte idén is május 30-án zajlanak. A kezdeményezéshez 2022-ben az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, a Budapesti Vonósok, a Győri Filharmonikus Zenekar, a MÁV Szimfonikus Zenekar, a Miskolci Szimfonikus Zenekar, a Pannon Filharmonikusok, a Savaria Szimfonikus Zenekar, a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Szent Efrém Férfikar, a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar csatlakozott. A résztvevő együttesek az emléknaphoz kapcsolódóan egy új mű megíratásával és előadásával pályázhattak az EMMI 2022 decemberében kiírt meghívásos eljárásán, ennek eredményeként Balogh Máté, Dobri Dániel, Dukay Barnabás, Horváth Márton Levente, Kecskés D. Balázs, Madarász Iván, Mezei Szilárd, Tóth Péter és Vajda János egy-egy friss szerzeménye is elhangzik. A teljes programkínálat az mkzn.hu portálon található.

Megosztás